Oldalunkon cookie-kat használunk, hogy még jobban Rád szabhassuk tartalmainkat, karrierlehetőségeinket. Részleteket itt olvashatsz.

A támogatásról részletes információt itt találsz.

  • Szolgáltatások
  • Referenciák
  • Kapcsolat
  • in English
  • Blog
  • Álláskeresőknek

Menü

  • Szolgáltatások
  • Referenciák
  • Kapcsolat
  • in English
  • Blog
  • Álláskeresőknek
  • Regisztráció
  • Belépés
  • Belépés

Hírek

Nem sci-fi a négynapos munkahét, Magyarországon is működik

2016. augusztus 31.

Egy magyar cég kipróbálta a négynapos munkahetet, és bejött neki. Pedig óraszámban ugyanannyit dolgoznak, mint korábban mégis elégedettek.

Arról már évek óta megy a vita, hogy a technológia fejlődése miatt el kéne felejteni az ötnapos munkahetet és át kellene állni a négy- vagy háromnaposra.

Ám ez a cégek többségének még a sci-fi kategóriába tartozik, pedig van egy magyar cég ahol évek óta négy napot dolgoznak – jelent meg a Nol.hu-n.

Egy Borsod-Abaúj-Zemplén megyében működő fakerítéseket, korlátokat kizárólag kézzel készítő cég – a meseszerű nevű - Nyakigláb Kft. két éve, a dolgozókkal közösen döntve vezette be a négynapos munkahetet. A döntés azért is volt közös, ugyanis a háromnapos hétvégének az volt az ára, hogy a hét első négy napján a dolgozók naponta két órával többet dolgoznak.

A tapasztalat pedig az, hogy az alkalmazottak ugyanazt nemcsak hogy ugyanazt a munkát végzik el mint korábban, hanem gyakran még többet is. Cserébe szabad a péntek, amikor ügyes-bajos dolgaikat elvégezhetik. Így egy rakás hétköznapi elintézendő dolgot meg tudnak oldani anélkül, hogy szabadságot vennének ki.

A cég évente feldobja, hogy maradjon-e ez a rendszer és a dolgozók igent mondanak rá. Ráadásul jobb lett a munkavállalói elégedettség, a dolgozók lojálisabbak és nem utolsó sorban kipihentebbek.

A pozitív tapasztalatok ellenére egyelőre nem akad a cégnek követője.

 

Olvass tovább!

Passzold a rutint a robotnak

Ez kell a hazai vállalatoknak

A főnökök már optimisták

A saját részvény is ösztönző a cégnél

Forrás: Hvg.hu
 
Ajánlom ismerőseimnek Küldés emailben

Ajánlott állások

OPEN NIGHT · GYÁRLÁTOGATÁS A P&G BUDAPEST GYÁRÁBAN
 Csömör
Procter & Gamble - Csömör
iOS fejlesztő gyakornok
 Budapest
OTP Bank Nyrt.
Web Frontend Developer Intern
 Budapest
OTP Bank Nyrt.
Kötelező szakmai gyakorlatos Veszprém vármegye
 Veszprém
OTP Bank Nyrt.
Business Analyst Gyakornok
 Budapest
OTP Bank Nyrt.
Még több hasonló állás

Közelgő események

OPEN NIGHT·GYÁRLÁTOGATÁS A P&G BUDAPEST GYÁRÁBAN
  2025. Máj 14.
recruiTECH CEE 2025
  2025. Máj 23.
Összes esemény


@
  • Adatkezelési tájékoztatóban
  • Felhasználási feltételekben
  • GYIK
  • Hirdetési lehetőségek
  • Kapcsolat
  • Copyright © 2025 frissdiplomas.hu

Elfelejtett jelszó
 Profilom

 Beállítások

 Letöltések

 Kilépés