Oldalunkon cookie-kat használunk, hogy még jobban Rád szabhassuk tartalmainkat, karrierlehetőségeinket. Részleteket itt olvashatsz.
Párizsban prezentálhatják az marketingötletüket.
Magyar csapat képviselheti a régió országait a L'Oréal nemzetközi marketingversenyén - írja a Figyelő. Vezető világmárka marketingmenedzserének bőrébe bújhatott 82 magyar egyetemista és főiskolás, akik közül a legjobbak Párizsban prezentálhatják az ötletüket.
A L'Oreal Brandstorm fiataloknak kiírt esettanulmány-versenyt több mint húsz éve rendezik meg. Az idei feladat a Lancôme Travel Retail stratégiájának megújítása volt. A résztvevőknek elemezniük kellett a jelenlegi trendeket és eredményeket, valamint újragondolni a retail-dizájnt, animációkat és az oktatást.
Magyarországon 82 egyetemi hallgató jelentkezett a versenyre 5 felsőoktatási intézményből (Budapesti Corvinus Egyetem, Budapesti Gazdasági Főiskola, Debreceni Egyetem, Pécsi Tudományegyetem, Szegedi Tudományegyetem). A résztvevőknek három fős csapatokban kellett kidolgozniuk a stratégiát, melyet bemutattak a L'Oréal Magyarország zsűrije előtt. Az első és a második helyezett csapat a Pozsonyban rendezett regionális döntőben cseh és szlovák diákokkal versenyzett. Győztesként a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói kerültek ki, így ők képviselhetik a régiót és Magyarországot a párizsi nemzetközi versenyen június 18-án.