Oldalunkon cookie-kat használunk, hogy még jobban Rád szabhassuk tartalmainkat, karrierlehetőségeinket. Részleteket itt olvashatsz.
Pénzről beszélni mindenhol kellemetlen és feszélyező, de időnként indokolt – egy állásinterjún pedig egyenesen megkerülhetetlen. De ez nem ok arra, hogy hagyjuk magunkat sarokba szorítani.
Ha mi nem, a HR-menedzser előbb-utóbb szóba hozza a mocskos anyagiakat, és jó eséllyel azzal indít, mennyit keresünk most. Semmi nincs, ami arra kötelezne, hogy erre a kérdésre feleljünk, de megpróbálhatjuk a javunkra fordítani.
Ideje színt vallani!
Bár száraz, objektív és kötelező, valójában trükkös kérdésről beszélünk. Mintha inverzét adná az okos lány kreativitásának, itt csak rossz válasz létezik. Teljesen világos, miért reszeli az esélyeinket, ha túl sokat kérünk, és miért tűnünk iszonyú balféknek, ha keveset, ráadásul akármit mondunk, ők – a vár urai és úrnői, ahová tettre kész lovagként már nagyon szeretnénk bevágtatni – sokatmondón összenéznek. Amiről soha nem tudjuk biztosan, jót jelent, vagy rosszat.
Talán arra az egyre nincsenek felkészülve, ha mi igazán, szívből és alaposan felkészülünk erre a körre.
Lynn Taylor Hogyan szelídítsük meg a rettenetes hivatali zsarnokunkat című könyve ugyan tudtunkkal magyarul még nem elérhető, de többek közt azt olvashatjuk benne, ez az a pillanat a beszélgetésben, amikor átvehetjük az irányítást. Mert a HR-es vagy a vezető rutinból érdeklődik, mi azonban váratlanul olyan mini prezentációt villanthatunk, hogy kiesnek a zoknijukból.
Ha cégről cégre nem oldalazva, hanem valóban felfelé lépkedünk, elvileg jogos elvárás a minden egyes új pozícióban 10-20 százalékkal magasabb bérezés. A képet természetesen árnyalja minden korábbi, mérhető és hivatkozható sikerünk, ahogy az iparág is, a hajlandóság a csapatjátékra, a kisugárzás és még sok egyéb részlet. (A lágy készségek is, igen.) Az pedig külön tészta, ha tudunk valamit, amire nagy az igény, ha van tapasztalatunk egy hiányszakmában, vagy ha az előző (jelenlegi) állásunkban az elvárható nívó alatt keresünk. Az alábbiakban Ms. Taylor további tippjeiből szemezgetünk.
Összeg helyett sávot nevezzünk meg
Ha konkrét számjegy helyett azt mondjuk, legalább ennyit és annyinál nem többet kérünk, a beszélgetés egy későbbi pontján már hivatkozhatunk erre a magasabb összegre. Akkor nem nagyképűnek vagy kapzsinak látszunk, csak következetesnek. Ráadásul nincs vereségszaga annak sem, ha az összeg, amiben végül megállapodunk, közelebb van az alsó határhoz. Hiszen azt is mi mondtuk ki. Senki nem lépett a torkunkra.
Hivatkozzunk
Minél többféle forrást nevezünk meg – találtunk statisztikát, beszéltünk olyannal, aki hasonló munkakörben dolgozik, beszéltünk valakivel attól a vállalattól, ahová készülünk, hallottuk a baráti körben –, annál jobban eltávolodik a személyünktől, tehát annál objektívebbnek tűnik a bérigényünk.
Fő az őszinteség
Nincs értelme vetíteni a jelenlegi fizetésünkről csak azért, hogy azzal revolverezzük a leendő munkaadónkat. Kicsi a világ, előbb-utóbb minden kiderül. Inkább előbb.
Big picture
A kompenzáció is a fizetés része. Ha a cafeteriából meg tudjuk venni az éves bérletünket, vagy ha fel tudjuk tölteni a SZÉP-kártyánkat annyira, hogy havonta többször vacsorázni vigyük a családunkat, az egyértelműen a hétköznapi életünket teszi könnyebbé. Ha a sportban támogatnak, ha egészségügyi biztosítást ajánlanak fel, ha kapunk autót vagy telefont, ha fedezik a nyelvtanfolyamot, azzal nemcsak tehermentesítik a pénztárcánkat, hanem emelik az életminőségünket.
A józanság piros pont
Ha a csillagos eget vesszük célba, legyünk képesek megindokolni. Megnevezhetünk egy összeget, amelytől felszaladnak a szemöldökök, de elveszi az élét, ha például mi vagyunk az egyetlen aktív kereső a családban, és nem a mi hibánkból. Ugyanakkor nem célszerű azonnal visszakozni, csak mert sikerült meghökkenteni az interjúztatókat. Hiszen kutattunk a témában – lásd fent. Ha alkura kerül a sor, hadd történjen minél természetesebben és minél később.
A metakommunikáció ilyenkor is működik
Bár épp a pénzről folyik a beszélgetés, senki sem csak a szavainkra fog figyelni. Az aktív érdeklődés, a figyelem és figyelmesség, a részletek iránti fogékonyság mindig mellettünk szól. Akkor is, ha épp szemmel láthatólag azon erőlködünk, hogy a legtöbbet csikarjuk ki az egyelőre ismeretlen vállalatból.
És ha tényleg nem tudjuk, mennyi?
Taylor szerint általában rettenetes javaslat, hogy egy állásinterjún ne csak kimutassuk, de meg is fogalmazzuk a bizonytalanságot, ugyanakkor nem feltétlenül katasztrófa, ha valahogy így fogalmazunk: "Nem a fizetés a legfontosabb szempontom. Fejlődni szeretnék, valamit letenni az asztalra, nyomot hagyni, kitalálni és megalkotni. Kihívásokat keresek, és ehhez egy kellően támogató környezetet. Mit gondolnak, itt megtalálnám?"
Nem kell megalkudnunk
Ha az interjún a pénz kerül szóba, egyetlen lehetőséget kapunk a céllövöldében. Nincs tartalék töltény, nincs másik puska. Nem éri meg kompromisszumot kötni. Inkább legyen néhány perc kellemetlen az első beszélgetésen, mint hogy hónapokon vagy éveken át kelljen bejárnunk azzal a tudattal, hogy nem értékelik eléggé a teljesítményünket, ráadásul ezt mi szerveztük így.
Ha viszont valóban arról van szó, hogy nem értékelik a munkánkat, talán ideje elgondolkodni egy másik vállalaton, egy újabb állásinterjún. Ahol már sokkal okosabban fogunk válaszolni a kérdésre: "Na és mondja, mennyit szeretne keresni?"
