Oldalunkon cookie-kat használunk, hogy még jobban Rád szabhassuk tartalmainkat, karrierlehetőségeinket. Részleteket itt olvashatsz.
Napjainkban már az iskolában, különösen a felsőoktatásban és a legtöbb munkahelyen elvárás, hogy tudjunk profi prezentációt tartani. Természetesen mindezt meggyőzően, hatásosan, mégis természetes karizmával kísérve. De mitől lesz jó az előadásunk? És mit tegyünk, ha hiába tökéletes a prezink, annyira izgulunk, hogy egy hang sem jön ki a torkunkon?
Egy előadásnál gyakran nem az érdeklődés felkeltése a legnehezebb feladat, hanem annak fenntartása. A kollégák, társak, a közönség tagjai, amint egy kicsit is unatkoznak, előkapják okostelefonjukat. Bizony, manapság keményen meg kell küzdenünk a hallgatóság figyelméért. A helyzetünk tehát nem könnyű, de egyáltalán nem reménytelen.
Hogyan ragadjuk meg és tartsuk fenn a hallgatóság figyelmét?
Az emberi agynak csupán a másodperc negyedére van szüksége ahhoz, hogy feldolgozás után jelentést rendeljen egy képhez, míg 20-25 szó elolvasására 6 másodpercünk megy el. Éppen ezért, ha tehetjük, használjunk inkább vizuális információkat – például képeket, videókat – szavak helyett!
Ezzel nemcsak több idő jut a mondandónkra, de a hallgatóság agyának érzőkérge is aktiválódik, így könnyebben befogadható lesz az átadni kívánt tartalom és jobban lekötjük a közönség figyelmét. Mivel a vetített információ rögzítése gyorsan történik, a közönség képes egyszerre olvasni és az előadót hallgatni. Bár a leírt szöveg ad egyfajta biztonságérzetet, semmi szükség a felolvasásra! Merjünk kérdezni, elgondolkodtatni, szabadon beszélni!
Oké, már figyelnek, elértük, hogy minket hallgassanak, a diáinkat nézzék. De mit mondjunk? Bár a jól ismert mondás szerint nem az a fontos, hogy mit, hanem az, hogy hogyan mondjuk, azért tartalmi szempontból is van pár tudományos alapokon nyugvó, jól használható tanács. Az egyik ilyen az, hogy a sorjázó adatok helyett próbáljunk meg érzelmi kapcsolatot létrehozni a közönséggel. A hallgatóság soraiban ülők így könnyebben megértik az üzenetet és szívesebben reagálnak majd. Egy személyes történet −ahol a szereplőnek neve van, esetleg képet is mutatunk róla, felvillantunk érzelmeket, akár szavak formájában – meggyőzőbb lehet a legbiztosabb adatsornál is. Ha az előadásunk egyszerre épül adatokra és történetekre, akkor nemcsak hihető lesz, hanem hatásos is. Vonjuk be a közönséget, hogy éreztessük, együtt, közös célért dolgozunk, így bizalmat és egyetértést építünk.
Hogyan érjük el, hogy a teremből kilépve is emlékezzen a főnök az új ötletünkre? A térbeli gondolkodás fontos szerepet tölt be az emlékezetben. Éppen ezért figyeljünk prezentációnkban az elrendezésre, a designra is! A vizuálisan ábrázolt gondolatok könnyebben érthetőek és maradandóbbak a szavaknál. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a hirdetésekkel kapcsolatban kétszer annyi fogyasztó gondolja úgy, hogy az interaktív tartalom emlékezetesebb, mint a statikus. Az is segíthet, ha bevonjuk a hallgatóságot. Azt ritkán felejtjük el, ha hozzászólunk egy előadáshoz, kérdezünk vagy véleményt nyilvánítunk egy témával kapcsolatban.
Már mindenki figyel ránk, tudjuk, hogy a prezentációnk emlékezetes: tele van érzelmekre ható, rövid kifejezésekkel, képekkel. Készültünk kérdésekkel a közönség számára, van szünet, ahol ők is kérdezhetnek. Csak éppen kiszáradt a torkunk, remeg a kezünk, izzadunk, nem emlékszünk, hogy kezdődik az előadás. És egyébként is, „kizárt, hogy ennyi ember előtt elő tudjuk adni. Ez kész katasztrófa!” Sokunk fejében ez a gondolatsor menetrendszerűen lejátszódik minden alkalommal, amikor közönség előtt kell megnyilvánulni. Jó hír, hogy néhány technikával még ebben a sokszor fojtogatónak tűnő helyzetben is segíthetünk magunkon. A továbbiakban néhány praktikát olvashattok, melyek segítenek az előadás előtti lámpaláz leküzdésében. Majd olyan tippeket is megosztunk veletek, amelyeket érdemes lehet a prezentáció közben alkalmazni. Végül eljutunk a fő szabályhoz, amelyet nem lehet elégszer hangsúlyozni.
Nem érdemes a legrosszabb forgatókönyveken gyötrődni, amelyek legtöbbször be sem jönnek. Helyette inkább maradjunk az itt és most-ban! Arról, hogy mindezt pontosan hogyan érjük el, ebben a cikkünkben további hasznos tanácsokat olvashatsz.
Gyakran akaratlanul felszínessé válik a légzésünk, ha aggodalmaskodunk valami miatt, ami csak fokozza a szorongásunkat. Mielőtt belefognánk a prezentációnkba, vegyünk néhány hosszú, mély, nyugodt lélegzetet! Csak lassan, fókuszáljunk a légzésünkre. Ha ebben a relaxált állapotban pontról pontra elképzeljük, ahogy magabiztosan és összeszedetten előadjuk a prezentációnkat (kvázi előfeszítjük az agyunkat), azzal nagyon jól megágyazhatunk annak, hogy ez majd a valóságban is így történjen.
Ha nagyon izgulunk, akkor sokan azt tanácsolják, hogy egész egyszerűen felejtsük el az előttünk ülő tömeget, csináljunk úgy, mintha ott sem lennének. Jó vicc, mégis hogyan felejthetnénk el, amikor mindenki minket néz?! Ahelyett, hogy a morcos arcok eltűntetésén, vagy azon fáradoznánk, hogy káposztafejet képzeljünk a közönség soraiban ülők fejének a helyére, az előadásunk elején nyugodtan hordozzuk végig a tekintetünket a közönségen. Ez már önmagában sokat segíthet, hiszen amellett, hogy magabiztosságot sugárzunk, még azt megelőzően kapcsolódunk a közönség tagjaihoz, hogy megszólalnánk. Válasszunk egy számunkra szimpatikus, barátságos arcot, majd, ha menet közben elbizonytalanodnánk, kapaszkodjunk az ő tekintetébe az előadás közben is! Ha van olyan ismerősünk, aki szintén a hallgatóság soraiban ül, érdemes megkérni, hogy a mondandónkat hallgatva mosolyogva bólogasson – ez szintén sokat segíthet abban, hogy könnyebben átlendüljünk, a „Jaj istenem, biztosan halálosan untatom őket!” típusú, elbizonytalanító gondolatainkon.
Kiskoromban, amikor zongoráztam, a tanító nénim azt mondta, sose izguljak. Én persze azt kérdeztem: de mi van, ha elrontom, ha nem úgy sikerül, ahogy a kottában van? „Ne törődj vele, észre sem veszik, ők nem tudják, hogy mi van odaírva” – hangzott a válasz. Érdemes tudatában lennünk, hogy ez nemcsak a zenei darabokra igaz, hanem minden egyes előadásra. Ha nem hívjuk fel a figyelmet arra, hogy valami nem a terveink szerint történt, senkinek nem fog feltűnni. Ha mégis elkerülhetetlen a „lebukás”, akkor legyünk humorosak, csatlakozzunk a közönséghez, akár egy ehhez hasonló fordulattal: Akkor most próbáljuk meg még egyszer! vagy Oké, akkor most tegyünk úgy, mintha az előbbi meg sem történt volna, rendben? Ezek az összekacsintások, az interakció révén, még emlékezetesebbé is tehetik előadásunkat, emellett szimpátiát kelthet a közönségben, hogy nem tökéletes gépek és/vagy előadóművészek, hanem éppen olyan emberek vagyunk, mint ők, vagyis szoktunk hibázni.
Ha aggódunk, hajlamosak vagyunk rohanni, abban a reményben, hogy így hamarabb vége lesz a stresszes helyzetnek. Ez a nagy sebesség a pánik álcája, ráadásul csak felerősíti az ügyetlenség valószínűségét, pont azt, amit el akarunk kerülni. Egy kis lassítással, néhány mindful pillanatra visszatérhetünk egy olyan pszichológiai térbe, amely csendes, egyszerű és világos. Előadás közben alkalmanként egy-egy korty frissítő elfogyasztásával szintén lassíthatunk, kitágítva ezt a megnyugtató teret az előadás ideje alatt is. (Nem szólva arról, hogy ezzel a mozdulatsorral a rutinos előadó benyomását kelthetjük.)
Jusson eszünkbe, hogy jó néhány ember azért van itt, hogy megajándékozzon minket a figyelmével. Legyünk hálásak ezért! Kezdhetjük a prezentációt akár rögtön azzal, hogy megköszönjük a közönség figyelmét, egy olyan atmoszférát teremtve ezzel, ahol már egyáltalán nem izgulunk.
Sok olyan előadót láthatunk és hallhatunk, akár élőben, akár az interneten, akik lehengerlő stílusú prezentációkat tartanak. Mindig emlékeztessük magunkat arra, hogy csak nagyon-nagyon kevesen vannak olyanok, akik az első pillanattól fogva ezzel a magabiztossággal állnak a közönség elé. És hogy mi a titkuk? Gyakorlás, gyakorlás, gyakorlás. Ha bizonytalan, vagy éppen rutintalan előadók vagyunk, akkor ne sajnáljuk az időt arra, hogy akár unalomig ismételve, újból és újból, hangosan elgyakoroljuk a prezentációnkat. Ha lehet, kérjük meg egy barátunkat vagy családtagunkat, hogy hallgasson meg. Ezt a kört azért sem érdemes megspórolni, mert nagyon nem mindegy, hogy csak úgy magunknak, vagy hallgatóság előtt adunk elő. Nagyon sok új inger ér minket egy ilyen helyzetben, így amire csak lehet, érdemes felkészülni. A saját prezentációnk megtartása pedig tipikusan ilyen dolog.
