Oldalunkon cookie-kat használunk, hogy még jobban Rád szabhassuk tartalmainkat, karrierlehetőségeinket. Részleteket itt olvashatsz.
Az időben történő tervezés és felkészülés, a családbarát szemlélet és gyakorlat kialakítása biztosíthatja a munka és a magánélet valós egyensúlyát, így eredményesebben lehet visszafogadni a szülési szabadságról, gyermekgondozásról visszatérő szülőket.
Számos objektív lehetőség gátolja azt, hogy a többévi kihagyás után a munkahelyre visszatérő szülő a munkahelyi közösség eredményes tagja legyen. Az egyik napról a másikra bekövetkező környezet- és feladatváltás, az időközben akár gyökeresen megváltozott körülmények, a több fronton történő helytállás nyomasztónak érzett kötelessége komor akadályként tornyosul az újból munkába álló szülő előtt. A lehetséges megoldásokat azért érdemes mérlegelni, mert legtöbbször mindkét szülő jövedelmére szükség van a család fenntartásához.
„Elsősorban a folyamatos és nyílt kommunikációban látjuk a probléma megelőzésének és feloldásának a kulcsát – mondta Markos Ádám, a hátrányos helyzetű munkavállalók integrálásával foglalkozó RehabJob szakmai vezetője. – Egyik fél se áruljon zsákbamacskát. A »kismamáknak« és a »kispapáknak« biztos körülményekre, világos válaszokra van szükségük. Sokan nincsenek avval tisztában, milyen jogi védelem jár nekik, vagy milyen lehetőségek közül választhatnak, amikor családot terveznek. Így, a megfelelő ismeretek nélkül mind a cég, mind a munkavállaló számos lehetőségtől esik el. Ha viszont idejekorán tudják a szülők, milyen védelem és milyen alternatívák állnak előttük, mire számíthatnak a munkáltatójuktól, illetve nekik maguknak milyen feladataik vannak, ez akár a gyerekvállalási kedvet is növelheti” – jelentette ki Markos Ádám.
„A megoldás egyik kulcsa a munkahelyi esélyegyenlőségi terv készítése. Azért érdemes egy cégnek erre időt és energiát szánnia, és ebbe a kisgyerekes szülőket is bevennie, mert tapasztalatunk szerint a visszatérő munkavállalók kifejezetten szeretnének helytállni” – vélekedett Dobár Attila, a RehabJob ügyvezető igazgatója.
2014. január 1-től a gyes és most már a gyed mellett is lehet munkát vállalni, akár heti 40 órás jogviszonyban is a gyermek 1 éves kora után. A gyed-del kapcsolatos változások mellett néhány kisebb-nagyobb egyéb módosítás is életbe lépett. Szakértőnk, Pósa Lívia segítségével áttekintjük a kismamák munkaviszonyával kapcsolatos változásokat.
„Megváltozott munkaképességű társaikhoz hasonlóan magas a cég a iránti elkötelezettségük, bizonyítani akarnak, és a megfelelő körülmények és a kellő rugalmasság megléte esetén akár hosszú távon is lojálisak maradnak a céghez. A sikeres cégek egyébként a gyerekvállalás idején sem szakítják meg a kapcsolatot az otthon lévő munkatársakkal, és továbbra is a csapat részének tekintik őket. Arra is akad példa, hogy egy cég a távollét idején a képzést, a nyelvtanulást külön is támogatja. Azt viszont minden sikertörténet esetében látjuk, hogy a siker kulcsa, hogy a felek kölcsönösen nyílt kommunikációval és rugalmassággal kezeljék a helyzetet, és kellő időt szánjanak az optimális megoldás megtalálására” – mondta Dobár Attila.
Időbeosztás támogatása
Szakmai szempontok figyelembevétele
Belső kommunikáció biztosítása
Tanácsadás
Folyamatos kapcsolat fenntartása
Tetszett a hírünk? Olvass tovább!
Így fog jól működni az otthoni munka
5 egyszerű dolog, amitől boldogabbak lesznek a munkavállalók