@
  • Regisztráció

Hírek

Y-generáció - munkahelyváltás

2017. március 31.

Ellentmondó jelentések születnek arról, hogy az Y-generáció tényleg gyakrabban cserélgeti-e munkahelyét, mint a korábbiak. Ami viszont látszik, hogy a gyakori munkahelyváltás normává válik a huszonévesek körében. De ez nem feltétlenül rossz. Sőt. Nem is feltétlenül generációs. Kár negatívan megítélni.

Az egyik LinkedIn-tanulmány szerint az Y-generáció gyakrabban váltogat munkahelyet, mint elődjeik, viszont ez csak az önbevallásos adatokon alapul. Az X-generáció és a korábbiak ritkábban adják meg, hol dolgoztak régebben, csak a legfrissebb munkahelyeket tüntetik fel.

Az amerikai munkaügyi központ statisztikája szerint viszont a baby boomerek (értsd: a háború után sok gyereket szülő generáció, itthon nem átfedéssel, de hasonló hozzá az úgynevezett Ratkó-korszak) a húszas éveikben ugyanolyan gyakran váltogattak munkahelyet, mint ahogy azt ma az Y-generáció teszi.

A Forbes.com külső szerzője, Kaytie Zimmerman, Y-generációs tanácsadó meg van győződve arról, hogy mindegy, mi van a háttérben, az Y-generációnak nem kell bocsánatot kérnie azért, mert gyakran cserélgeti munkahelyét – márpedig ma ez eléggé negatív címke. A Careerbuilder felmérése szerint az amerikai munkavállalók 45 százaléka kevesebb, mint két évet tervez jelenlegi munkahelyén maradni, úgyhogy valószínűleg ideje hozzászokni az új világhoz.

Az Y-generáció magasabb fizetéshez, jobb pozíciókhoz juthat a gyakoribb váltással, és könnyebben is költözhetnek, könnyebben találhatják meg azt a közeget, ahová igazán illenek. A negatív stigma egyre jobban elmosódik, mivel a váltás pozitívumokkal jár.

Egyre kevésbé negatív

Manapság még a HR-esek hátránynak tartják, ha egy önéletrajzban gyakori állásváltást látnak, egy kutatás szerint viszont a megkérdezett Y-generációsok 57 százaléka szerint ez a stigma eltűnőben van.

Ahogy egyre több Y-generációs kerül menedzseri pozícióba, és ők kezdenek el felvenni alkalmazottakat, ez a kérdés más megvilágításba kerül majd – saját nézőpontjukból látják majd az állásváltások előnyeit.

Több pénz

A legtöbb ember azt gondolja, hogy azok a tehetséges munkavállalók, akik gyakran váltogatnak munkát. Ez részben igaz lehet, de csak egy darabkája az egésznek. Igaz, hogy a legtöbb gyakran váltó munkavállaló gyorsabban növeli a fizetését, mint akik maradnak, de így sem igaz mindenkire.

A Legal Technology Solutions (LTS) kutatása szerint egészséges piacon a váltás 8-10 százalékos növekedést hozhat, és akár 20 százalékkal magasabb fizetés is elképzelhető. Aki két évnél tovább ugyanabban az állásban marad, akár 50 százalékkal is kevesebb bevételhez juthat, ha az egész életét nézzük.

Lehetőség helyváltoztatásra

Nem túl gyakran változtatnak várost ugyanazon munkahelyen belül az emberek, sokkal gyakrabban munkahelyváltás miatt. Az USA-ban 77 százalék mondta azt, hogy akár költözne is jobb munkáért, nálunk ez az országban uralkodó hatalmas különbségek miatt nyilván alacsonyabb szám lenne.

A fiatalok még kevésbé kötődnek, ráadásul sok cég kifejezetten felajánl megoldásokat a költözésekhez.

Beilleszkedés

Az Y-generáció több szervezetben felkavarta az állóvizet. Erősebb kapcsoltra vágynak a munkatársaikkal, elmostak sok határt, amit a korábbi generációk nem tettek meg. Nem meglepő, hogy az Y-generáció folyamatosan keresi azt a vállalati kultúrát, amibe igazán beleillik. Ez mindenkinek más, úgyhogy nem meglepő, ha nem mindenkit érdekel, hogy van játék az irodában vagy pihenőszoba, amiket általános megoldásként szoktak hozni.

Egy 2015-is linkedines kutatás szerint a válaszadók 36 százaléka azért váltott munkát, mert nem tetszett neki a munkahelyi környezet vagy kultúra. Néhány statisztika szerint az Y-generáció kevésbé lojális, lépnek, ha nem az elvárásaiknak megfelelő helyen találják magukat.

A pénz

Ha valakinek a munkában a legerősebb ösztönző a pénz, a gyakori munkahelyváltás hasznos lehet a karrierépítésben, főleg, ha az elején tart. Viszont sokan azt is vállalják, hogy kevesebbet keresnek, ha ezzel válthatnak. Ugyanis a kultúra sokszor fontosabb: ha nem tudnak beilleszkedni, inkább váltanak, mindegy a pénz, nyilván bizonyos keretek között. Ha nem tudnak rendes egyensúlyt kialakítani a munka és a magánélet között, akkor is dönthetnek így.

Előrelépés

A Linkedin azokról is készített felmérést, akik munkát váltottak. A válaszadók 59 százaléka válaszolta, hogy azért váltottak, mert jobb karrierlehetőséget láttak az új helyen. Sok kis cég egyszerűen nem tudja biztosítani, hogy elég gyors előrelépésre legyen lehetőség, így marad a váltás.

Forrás: forbes.hu