Oldalunkon cookie-kat használunk, hogy még jobban Rád szabhassuk tartalmainkat, karrierlehetőségeinket. Részleteket itt olvashatsz.
Az álláskeresés - főleg, ha a vártnál hosszabbra nyúlik - stresszt jelenthet, amellyel valamilyen módon mindnyájan megpróbálunk megküzdeni. Miért reagálunk mégis másképp egy-egy helyzetre, mint mások? Melyek azok a tipikus hibák, amelyeket elkerülve sokkal gyorsabban lehet sikeres a keresésünk? Ideje felismerni magunkban, milyen típusú megküzdési stratégiával működünk az életben, és hogy mindez hogyan hat az álláskeresésünkre!
Munkát keresni sokszor komoly kihívást jelent, az elénk gördülő nehézségeket pedig mindnyájan máshogy kezeljük. A stressz negatív hatásait talán már nem szükséges hosszan ecsetelnünk, azt azonban mindenképp érdemes megérteni: a stresszt kiváltó ok önmagában még nem mindig okoz galibát. A probléma igazi gyökere a stresszre adott válaszunkban van.
A problémafókuszú megküzdési stratégia nagyon gyakran pozitív eredményt hozó módszer. A legtöbben akkor választják ezt az utat, ha úgy látják, az őket érő fenyegetéssel meg lehet birkózni, a problémáknak van megoldásuk. Az elsődleges cél a fennálló helyzet megváltoztatása. Hogyan néz ki mindez az álláskeresésnél?
A problémafókuszú megküzdés első lépése a probléma konkrét meghatározása. Ez az álláskeresésnél több dolgot is jelenthet
• Nem tudjuk, miben is vagyunk igazán jók?
• Nem reagálnak az elküldött önéletrajzunkra?
• Diszkriminációt élünk meg a kiválasztás során?
Az a fontos, hogy felismerjük az elakadást, azt, hogy számunkra mi jelent problémát, és az ennek megfelelő lépést tegyük meg. Például, ha nem kapsz visszajelzést jelentkezéseidre, érdemes először átnézetned az önéletrajzodat, hogy kiderüljön, miért nem jut át az első rostán.
A problémát középpontba emelő megküzdési módszerek közül kiemelkedik a „tárgyalás/meggyőzés” eszköze. A stresszt okozó helyzetben, pláne az álláskeresés során, gyakran egy másik fél is jelen van (pl. interjúztató, vagy épp egy folyton a „munkanélküliségünkről” kérdező családtag), de a megfelelő meggyőzési technikákat alkalmazva hatni tudunk másokra, így haladva a céljaink felé.
Egy szintén problémafókuszú megküzdés lehet „önmagunk megváltoztatása” – ide tartozik például a vágyott állás érdekében történő önfejlesztés. Az ilyen ember, tervez, konkrét lépéseket határoz meg, akár pontokba szedve; addig nem nyugszik, amíg a probléma meg nem oldódik. Ez a hozzáállás nagyban segíti az előrébb jutást, ám könnyen válhat a helyzet csapdává. A sok sikertelen próbálkozás bizony egy problémafókuszú megküzdőt is megviselhet – sokan ilyenkor váltanak az érzelemfókuszú stratégiákra. Mit is jelent ez?
Ezek fő célja csökkenteni a stresszt kiváltó helyzet által okozott negatív érzelmeket. A két stratégia közötti legnagyobb különbséget tehát a szituációkra adott válaszaink mutatják meg: a problémafókuszú módszerekkel a problémán igyekezünk változtatni, az érzelmeket központba emelő megoldások pedig a helyzet okozta érzelmi reakciót hivatottak csökkenteni. Az érzelmeinkre rövid távon pozitívan ható eszközeink lehetnek például a probléma tagadása, a figyelmünk elterelése, a sírás, vagy éppenséggel a humor, esetleg a vallás. A lehetőségek száma szinte végtelen - egyes módszerek viszonylag veszélytelenek, de az alkohol- vagy a drogfogyasztás is egyfajta érzelemközpontú megküzdési mód lehet.
Ezek a stratégiák leggyakrabban akkor lépnek életbe, amikor úgy érezzük, tehetetlenek vagyunk, vagy éppenséggel tényleg nem tudunk változtatni a helyzeten – például egy közeli hozzátartozónk elvesztése esetén. Bizonyos esetekben teljes mértékben indokolt, hogy érzelmi szinten próbálunk megküzdeni az eseményekkel, hiszen ráhatásunk a helyzetre nincsen. Ám sokan az álláskeresés ideje alatt is ezekhez a módszerekhez nyúlnak. Az álláskeresést – főleg, ha munkahely elvesztése, és nem karrierváltás vagy épp első munkahely keresése során válik természetes korszakunkká, nagyon sokan nehezen élik meg.
A legtöbb elcsúszás abból származik, hogy nem jó helyen használjuk az adott megküzdési stratégiát vagy nem ismerjük fel, hogy az előrelépés érdekében mikor kell váltanunk a kettő között. Például egy gyász feldolgozásában - gyásznak számít az is, ha a régi munkahelyemtől nem tudok érzelmileg elszakadni - az érzelemközpontú megküzdés hozhat előrelépést, megoldást. Egy interjúra való felkészülés során - úgy, ahogy egy csekk befizetésénél az a megoldás, hogy beépítem a napirendembe, hogy melyik nap, mikor tudok beugrani a postára - fontos megtervezni kitől, mikor, milyen információt szeretnék megkapni. Ez két tiszta helyzet. A mindennapokban viszont kevesebb az ennyire tiszta helyzet - és itt jön a nehézség.
Amikor például az álláskeresésről van szó, akkor a legtöbben érzelmi hullámvölgyet élnek meg, vagyis az érzelmi oldal kerül fókuszba. Ezért az álláskeresés első szakaszában jó, ha van olyan személy, akire tudsz támaszkodni, és megengeded magadnak a negatív és pozitív megéléseket is. Azonban ez önmagában nem elég a vágyott állás megszerzéséhez – itt jönnének képbe a problémafókuszú megküzdési stratégiák. Azaz:
• Mi a célom, milyen állást szeretnék?
• Mikorra szeretnék elhelyezkedni?
• Milyen terv mentén fogok haladni az álláskeresésemben?
• Milyen továbbképzésre van szükségem?
A kérdés tehát az, hogy tudom-e, mikor érdemes stratégiát váltanom. Mit gondolok, képes vagyok megoldani a problémát, vagy azt érzem, hogy a probléma túlnő rajtam? Képes vagyok arra, hogy felismerjem, hogy az adott helyzetben egy megküzdési stratégia már nem szolgál engem? Ha ezekkel nem tudok előre jutni, hogyan találok segítséget magamnak?